A szavazás van még hátra!

Az Ország Játéka évről évre összegyűjti a játékvilág legizgalmasabb újdonságait és kedvenceit. A nevezett játékok több kategóriában versenyeznek, hogy végül kiderüljön, melyek azok a játékok, amelyek igazán elnyerik a gyerekek, a családok és a zsűri tetszését.

edezzétek fel az idei nevezőket, ismerjétek meg a játékokat, és kövessétek velünk, hogyan alakul az idei Ország Játéka!

Történet:

A versenyt 2013-ban a JátékNet Webáruház indította útjára, és mai napig az esemény szakmai védnöke. Az immáron 13. alkalommal megrendezésre kerülő Ország Játéka mára egy országos, rangos szakmai díjjá nőtte ki magát. 2019-ben a 30 legnagyobb játékgyártó már közel 100 játékot nevezett a versenyre. Ekkor a szavazás elindulását követően a nagyközönség egy családi „Játszónapon” vehetett részt, ahol ki-ki maga is kipróbálhatta a játékokat. A népszerű rendezvényt, a 2020-as járványhelyzetre való tekintettel ki kellett hagynunk, ám a szavazás így sem maradt el, a 2021-es évben pedig a korlátozások miatt csupán egy mini játszónapra volt lehetőség. 2022-ben viszont a családok újult erővel vethették bele magukat a játékok kipróbálásának örömébe – a Játszónapon a gyerekek nemcsak a nevezett játékokkal ismerkedhettek meg, hanem koncertek és sok-sok izgalmas meglepetés is várt rájuk, hasonlóképpen ahogy a 2023-mas Ország Játéka jubileumi játszónapon. A 2024-es Játszónapnak az Elevenpark adott otthont, ahol egy izgalmas nap, a legújabb játékok és rengeteg meglepetés várta a gyerkőcöket. 2025-ben pedig a Lurdy Ház telt meg játékokkal, vidámsággal és gyerekzsivajjal az Ország Játéka Játszónapján.

2026-ban azonban egy kicsit másképp folytatjuk: a korábbi Játszónap helyett egy kisebb, meghívásos játszó délutánt szervezünk, ahol a különböző nyereményjátékokon keresztül kiválasztott gyerekek tesztelhetik és értékelhetik a nevezett játékokat.

Az előző évekhez hasonlóan a nyertesek idén is több kategóriában a zsűri által megítélt szakmai díjat és a közönségszavazás által legnépszerűbbnek ítélt népszerűségi díjat vehetnek majd át. Szavazz Te is, hogy idén is közösen válasszuk meg az Ország Játékát!

A verseny menete:

  • Játékgyártók nevezése: szeptember 15-ig
  • Közönségszavazás: október 5. – november 15.
  • Ország Játéka Játszódélután: október 28. 15:00 - 18:00
  • Eredményhirdetés: november 17.


A versenybe 2025-ben:

  • Összesen 81 nevezett játék, a legnagyobb játékgyártóktól.
  • Fergeteges játszónap a Lurdy Házban, ahol a gyerekeket tengernyi játék, kézműves tevékenységek, koncert és számos meglepetés várta.
  • Több, mint 17 ezer szavazat a nevezett játékokra.

A nyertesek 2025-ben 11 kategóriában a zsűri által megítélt szakmai díjat és a közönségszavazás által legnépszerűbbnek ítélt népszerűségi díjat vehettek át.

A benevezett játékokról és elnyerhető díjakról

A nevezéseket követően a közönség és a zsűri is szavaz a benevezett játékokról.

Kategóriák:

  • Bébi és kisgyermek játékok (0–3 év)
  • Plüssök és alvótársak
  • Építő és konstrukciós játékok
  • Kreatív és alkotó játékok
  • Fejlesztő és oktató játékok
  • Szerepjátékok
  • Járművek és akciójátékok
  • Társasjáték – óvodás korosztály
  • Családi társasjáték
  • Party társasjáték
  • Stratégiai / gamer társasjáték
  • Digitális és interaktív játékok
  • Fenntartható játékok

A zsűri értékelési szempontjai

A zsűri által értékelt szempontok egy-egy játék esetében (1 és 5 pont közötti értékek adhatók, ahol az 5 jelenti a legjobb értéket):

  • A játék a kategóriájának célját mennyire éri el?
  • Készségfejlesztési képesség mértéke (cselekvési, gondolkodásbeli képességek terén)
  • Hozzájárul-e a játék a gyerek mentális, érzelmi világának elmélyítéséhez?
  • Mennyire fejleszti a játék a gyerek szociális kapcsolatait?
  • Mennyire alkalmas a játék az "együtt játszásra"?
  • A játék kidolgozásának minősége (szín, forma, anyagminőség, tartósság értékelése)
  • Mennyire tekinthető innovatívnak az adott játék?
  • Mennyire tekinthető kreatívnak az adott játék?
  • Mennyire jelent örömforrást a játék a gyerek számára?
  • A pontozó szubjektív értékelése

A szavazás menete és az elnyerhető díjak

A verseny során a játékgyártók benevezik az általuk kiválasztott játékokat. A nevezéseket követően a közönség és a zsűri is szavaz a benevezett játékokról.

Magukról a szavazókról sem feledkeztünk meg! Voksodat nem csak a játékok miatt érdemes letenni, ugyanis a szavazók között értékes nyeremények is sorsolásra kerülnek.

A heti nyereményekről és a fődíjról hamarosan további részletekkel is jelentkezünk!

Ezen felül szuper Facebook játékokkal is készülünk, így érdemes figyelemmel követned Facebook oldalunkat is, melyet IDE KATTINTVA érhetsz el!

Gratulálunk a győzteseknek!

A szavazóink közül kisorsolt ajándék nyertesei!

Első héten

Laczik Dávid
Székely Veronika
Renye Éva
Ács- Bartos Gyöngyi
Buda Sándorné
Bellák Anikó
Nyáriné Mecséri Gyöngyi
Halász Jánosné
Gáspár Menyhértné
Gyurik Noémi
A. Regina
Rostáné Dél Tímea
Cseh Krisztina
Sofi
Takács Mónika
Gyuris Istvánné
Reinhardt Sabine
Árgyelán Hanga
Tamási Tünde
Lipusz-Polyefkó Eniko
Horváth Péter Róbert
Vavika Anett
Grenyó Bianka
Pribelszki Katalin
Tóth Edina Katalin
Vavrek Alexandra
Ténai Béla
Varga Rita
urvald Istvánné
Lovas Enikő
Kecsmárné Lestár Éva
Regina
Juhász Réka
Késmárki Tamás
Szedlár Balázs
Ondokné Tóth Ibolya
Molnár Liza Szonja
Ildi
Buza Emese
Bodányi Viktória
Lázár Vivien
Anikó Földesi
Kovácsné Szommer Judit
Szauer István
Stefanec Keinhoff Kornelia
Reiner Olívia
Darázs Nikoletta Anett
Hamza tamara
Deák Andrea
Schermann Luca

Második héten

Ábel György
Vécsei Nikoletta
Kissné Vetesi Katalin
Bereznyák Andrea
Molnár Imre
Kozáni Csilla
Boros István
Hanna
Szabó-Balla Réka
Gömbös Istvánné
Zrínyi Natália
Beró Kristóf
Pásztor Zsófia
Nagyné Soós Zsanett
Dél Károlyné
Pálfiné Éva
Miklósné Bádi Erika
PERGER BARBARA
robika
Molnár-Vajda Mónika
Hegyi Judit
Szabó Renáta
Kovács andzselo
Kerekes Nikoletta
Jázmin
Kalmár Nikolett
Révész Andrea
Szabó virág
Takacs Elvira
Vizi Valentina
Sándor Szilvia
Péter Fruzsina
Smajda Bea
Varga Regina
Szendrey Józsefné
Eke Krisztina
Szoboszlainé Láposi Terézia
Ambrus Ágnes
Kovács Bálint
Mhnkácsi Valéria
Sümegi Nóra
Kisgyörgy Anett
Szabó Krisztina Éva
Cseh Orsolya
Varga Károly
Fábiánné Pintér Szilvia
Katona Ernőné
Feigelné Terék Orsolya
Ugrai Mirtill
Vargáné Morava Szilvia
Krisztina

A nyertes óvodák és bölcsődék pedig:

  • 1. Budapest / Cinkotati Huncutka Óvoda
  • 2. Halimba / Hársfa Óvoda és Családi Bölcsőde
  • 3. Gyömrő / Mesevár Óvoda

Gratulálunk a győzteseknek!

A szakmai zsűri döntése alapján

Bébijáték kategóriában
WOW: Leo, London busz WOW: Leo, London busz
Családi társas kategóriában
Blue Banana kártyajáték Blue Banana kártyajáték
Egyéb fiú kategóriában
Boomtrix: Kezdő szett Boomtrix: Kezdő szett
Elektronikus játék kategóriában
Silverlit: RoboTacsi Silverlit: RoboTacsi
Készségfejlesztő játék kategóriában
MyMap: Az én világtérképem MyMap: Az én világtérképem
Társasjáték kicsiknek kategóriában
Rókanyomon társasjáték Rókanyomon társasjáték

A szavazóink közül kisorsolt ajándék nyertesei!

Első héten

Balázs Krisztián Lajos
Balazs bezi
Balind Rita
Balla laszlo
Balogh Zoltán
Bartos Gyöngyi
Bartus Peter
Beke Enikő
Bende Zsuzsa
Bengyel Gábor
Berke Adél
Bíróné Varga Veronika
Bisz Emőke Ibolya
Bobkó Bernadett
Boga László
Fekete Balázsné
Fenyvesi Beáta
Ferencz Barbara
Jónás Zoltán
Kis-Gerse Zsófia
Marosvölgyi Beatrix
Mátéffy-Borbás Bernadett
Mester Bernadett
Moczokné Balog Éva
Vandlik Péter

Második héten

Ábrók Józsefné
Afari Karolina
Bajusz Kitti
Balczer Ildikó
Biró Zita
Blau Judit
Bódi Boglárka
Borbás Erzsébet
Bordás Ágnes
Bőgér Dorottya
Csernus-Bőgér Zsuzsanna
Fabók Boglárka
Farkasné Magusics Petra
Himesi Ágnes
Hőgyei Mónika
Jécsai Zoltán
Kimmel Klaudia
Kolip Krisztina
Magyané Sándor Éva
Maksay Erika
Nagy Bius
Ondokné Tóth Ibolya
Pintérné Gy. Bernadett
Váradi-Kovács Krisztina
Weszpremy Gabor

Harmadik héten

Berta Dani
Adamczyk Katalin
Átrok Henrietta
Bertalanné Drávucz Katalin
Darázs Józsefné
Deák Barbara
Dél Károly
Dézsi Lászlóné
Dienes Valéria
Dobrosi Adrienn
Domján Szilvia
Drahos Nikolett
Drei Alexa
Drei Laci
Elek Diána
Farkas Edina
Germus Georgina
Hibácskáné R.Andrea
Horváth Xénia
Kenyo Dorina
Kriszti
Kurucz-Gönczi Tünde
Norbert Dóczi
Palkó Dóra
Varga Árpádné

Negyedik héten

Palkó Dóra
Varga Árpádné
Erika
Judit
Berzsenyi-Simon Szilvia
Balajti Imréné
Petrényi Bella
Szalay Istvánné
Gazdag János
Pásztor Zsófia
Kovács Márk
Petrényi Bella
Henrietta
Moórné Béki Zita
Pintérnè Gyurka Bernadett
Kabainé Inhof Edina
Szedlár Katalin
Hargita Istvánné
Bozsó Zoltánné
Nagyné Nádudvari Henrietta
Horváthné Tamás Katalin
Lehoczki Zsuzsa
Kné Csipkés Krisztina
Dél Károly
Rosta Gábor
Hirt Tiborné
Szabó Renáta
Baky- Somogyi Éva

A nyertes óvodák és bölcsődék pedig:

  • 1. Budapest / Cinkotati Huncutka Óvoda
  • 2. Halimba / Hársfa Óvoda és Családi Bölcsőde
  • 3. Gyömrő / Mesevár Óvoda

Gratulálunk a győzteseknek!

A szavazóink közül kisorsolt ajándék nyertesei!

Első héten

Forintosné Nagy Andrea
Nagy Alexandra
Juhász Réka
Szőke Győzőné
Pálfi Csaba
Ivett
Kanyóné Szabó Marianna
Szép Ivett
Barna Erzsébet
Szíj Renáta
Ocsovainé Barna Adrienn
Nagy Lászlóné
Kosik erika
Zsófi
Sárközi Judit
Tímár Szabina
Megyesi Emil
Barbara Kelbert-Horváth
Horváthné Barabás Judit
Todoruc Irén
Balázs Belián Milán
Fekete Lajosné
Balázs Bálint
Bagi Zsombor
Krisztián Balázs
Balázsné Fekete Krisztina
Szigeti Róbert
Pásztor Dávid
Seres Ágnes
Kovács Dóra
Tóhné Beke Melinda
Tarcsa Mária
Pintér Edina
Zábóné Mária

Második héten

Szankó Viktória
Szabó-Tisza Orsolya
Rétfalvi Miklós
Balasi Nóra
Barna-Lukács Ivett
Nagy András
Osváth Feri
Szenteszki Henrietta
Mihályi Éva
Lauter Laura
Hörnyéki Anita
Martonovicsné Sz. Ágnes
Bátor Katalin
Gálné Dános Veronika
Gyurka-Novák Beatrix
Kovács Anita
Mázás Beáta
Lauter-Csáky Andrea
Kenyo Dorina
Pintérné Gyurka Bernadett
Sántáné Bátor Zsuzsanna
Dienes Valéria
Csernus Péter
Patakiné Molnár Zsuzsanna
Borsós Barbara
Fogarasy Enikő
Helgert Sándorné
Judit
Andrej
Demjen Zita
Gazda Tìmea
Nagyné Elekes Réka Katalin
Nagy Nikolett

Harmadik héten

Vinkóné Kocsis Virág
Andrikó Lívia
M. Zsuzsanna
Schmidtné Zsu
Schmidt Márk
Havasiné Király Edit
Martinovics Ági
Hevesi Hajnalka
M. Richárd
Kocsis Piroska
Vincze Károlyné
Fülöpcsei Ágnes
Mészáros Szabina
Palkó Noémi
M. Borbás
Gyurka Tamás
Vécsei Ernő
Lucza Bence
Balázs Krisztián
Horváth Xénia
Bogdánné Hudák Jolán
Pásztor Zsófi
Mészáros Brigitta
Patai Imre
Viga Tímea
Martonovics Ferenc
Besliu Krisztina
Illés Anita
Müller Atilla
Székely-Varjú Szilvia
Kmetz Gézáné
Borbás Klára
M. Hunor

A nyertes óvodák és bölcsődék pedig:

  • Budapest / Cinkotati Huncutka Óvoda
  • Halimba / Hársfa Óvoda és Családi Bölcsőde
  • Aszód / Szivárvány Tagóvoda (Facebook rajzpályázat)

Gratulálunk a győzteseknek!

A szakmai zsűri döntése alapján

Kreatív készségfejlesztő kategóriában
Plus-Plus: Szivárványkastély Plus-Plus: Szivárványkastély
Társasjáték iskolásoknak kategóriában
Egérleső társasjáték Egérleső társasjáték
Családi/party társas kategóriában
Jenga Maker társasjáték Jenga Maker társasjáték
Társasjáték ovisoknak (holtverseny) kategóriában
Babaróka karácsonya társasjáték Babaróka karácsonya társasjáték

A szavazóink közül kisorsolt ajándék nyertesei!

Első héten

Blaskovics Viktor
Szentmiklósiné Muzslai Melinda
Balogh-Nagy Nikolett
Bencze Beáta
Petrovics Regina
Kun Bettina
Kovács Borbála
Wágner Ibolya
Gyimesi Balázs
Nyisztor Edina
Koronczai Károlyné
Budai Vivien
Verebélyi-Nagy Judit
Rozenberszki-Dánielfy Dóra
Adrienn Gyarmati
Papp Henrietta
Kruppa Ágnes
Kesztyus Gabor
Tóth Ágnes
Saliga Mária
Szabó Attila
Kathi Julianna
Koczor-Dombi Rita
Horváth Fanni
Topolay Ramóna
Fürst Gergely
Juhász Nikolett
Dorina Sier-Bajzik
Gyurka-Novák Beatrix
Szalai Csilla
Csukonyi Áronné
Kormosné Balogh Edina
Kosztics Tamásné

Második héten

Micheller Marcsi
Belinszki-Demeter Marianna
Kulik Katalin
Hamvasi Klaudia
Havasiné Király Edit
Balogh Tibor
Salamon Nikolett
Deák József
Varga Csaba
Szedeli Renáta
Patai Imre
Kiss-Timár Orsolya
Fodor Károlyné
Szomora Leila
Berta-Sipos Kitti
Németh Péter
Sitku Szandra
Zsuzsa Laboncz
Szabó Judit Ágnes
Gallai Ferenc
Béres Mihályné
Bodony Beatrix
Kopasz Anikó
Makai Ágnes
Csesztregi Zsolt
Ferjancsik Aranka
Patai Zorka
Szarka Zsoltné
Orosz Henrietta
Lengyelné Bitskey Dóra
Csilla Gazdag
Attila Berze
Vági Zsolt

Harmadik héten

Liptákné Remecz Anita
Gosztola-Nagy Diána
Horváth Györgyi
Turula-Szente Katalin
Fürjesi Judit
Kopjári Zsuzsanna
Kerezsi-Eperjesi Bettina
Hevesi-Koi Dóra
Szabó Hajnalka
Sarkadi Lilla
Nagy Veronika
Mihály Szandra
Vargáné Varkoly Ágnes
Nagy Zsoltné
Mohácsi Mátyás Lajosné
Patai Szonja
Gyuk Balázs
Lukács Oszkár
Osváth Ferenc
Kis-Gerse Zsófia Csilla
Eke Krisztina
Varsányi Kinga
Kakatics Lili
Jaszenovics Gina
Szakál Melissza
Jancsovics Nikolett
Danyi-Vidra Fruzsina
Megyeri-Benyus Judit
Pantocsek Zsolt
Horváth Roland
Kneusel Szilvia
Szutor-Saliga Edina
Vág Péter
Szolga Attila

A nyertes óvodák és bölcsődék pedig:

  • Cinkotai Huncutka Óvoda
  • Varázskert bölcsőde Kazincbarcika
  • Almádi Magocskák Óvoda és Bölcsőde (Facebook nyereményjáték)

Gratulálunk a győzteseknek!

A szakmai zsűri döntése alapján

Kreatív készségfejlesztő kategóriában
Maped Creativ: Karkötő készítő készlet Maped Creativ: Karkötő készítő készlet
Családi/Parti társas kategóriában
Hallatlan társasjáték Hallatlan társasjáték
Gamer társasjáték kategóriában
Medvepark társasjáték Medvepark társasjáték
Társasjáték Kicsiknek kategóriában (holtverseny)
Kuruzsló és Tsa. - Quedlinburgi Futam Kuruzsló és Tsa. - Quedlinburgi Futam
Társasjáték Kicsiknek kategóriában (holtverseny)
Deszkalózok – Csak semmi fánik! Deszkalózok – Csak semmi fánik!
JimJam különdíj nyertese
Árnyékmókus Árnyékmókus

A szavazóink közül kisorsolt ajándék nyertesei!

Fődíj

Szandi Viktória
 

Első héten

Kameniczky Róbert
Tóth-Czere Nikoletta
Czető Angelika
Nagy Krisztina
Tóth Ibolya
Tóth Sándor
Szakonyiné Faludi Beatrix
Tóthné Sudár Erzsébet
Török Piroska
Bozsik Kinga
Újné Bodor Erika
Csala Tibor
Vattai-Pócs Anett
Nagy -Kalmár Éva
Zalai Márta
Faragó Benjámin
Tánczos-Kulcsár Szilvia
Baksza Viktória
Köböl -Fórizs Judit
Nyemecz Mariann
Pusztai Henriett
Gyugel Zoltánné
Nagy Noémi
Horváth-Burai Tamás
Gudmonné Borbás Brigitta
Takács Elvira
Kádár Hajni
Kovács Norbert
Horváthné Jenei Mária
Szili Csilla
Ballagóné Mikus Zsuzsanna
Krajcsiné Török Beáta
Nagyné Lakatos Nikolett

Második héten

Nagyné Nádudvari Henrietta
Liki Szabolcs
Kovácsné Gallina Zsanett
Rónai Henriett
Mezei Tamás
Gyuk Balázs
Baráth András
Ormándi Brigitta
Mateicskáné Kristóf Alexandra
Kolics Szimonetta
Kun Bettina
Póczos Ildikó
Andrikó Lívia
Rozenberszki-Dánielfy Dóra
Vrbovszki - Berta Beatrix
Jáger-Antal Anett
Makai Ágnes
Laczikó Orsolya
Pásztor Dávid
Szép Katalin
Fodorné Gaján Magdolna
Lőcze Adrienn
Liptákné Remecz Anita
Haskóné Szabolcsik Dorina
Bartha Éva Zita
Tánczos Gergő
Mező Krisztina
Belsőné Kertész Zsófia
Vargáné Hegyi Mónika
Patai Imréné
Léhmann Levente
Nagy-Keszthelyi Nikolett
Dürgő Edit

Harmadik héten

Csernus Péter
Koszogovits Andrea
Vécsei Nikoletta
Szakmándi Edit
Dr. Mezeiné Bozsik Anett
Király Ildikó
Faragóné Mohai Viktória
Átrok Henrietta
Szász Dóra
Vereczkeiné Fekete Éva
Patai Szonja
Szakmándi Balázs
Fülöp Magdolna
Fórizs-Kovács Szintia
Hevesi-Koi Dóra
Nagy-Vezmárovics Andrea
Fabók Bogi
Turi-Vörös Regina
Szalai-Katona Katalin
Krafcsík-Orbán Gyöngyi
Paulusz Balázs
Katona-Kis Mònika
Kovàcs Jànos
Sallai Zoltánné
Pintérné Szelmák Dóra Mária
Horváth Gábor
Hozman-Milibák Nóra
Lukács Oszkár
Bittmann Veronika
Gémes Miklósné
Maró Hajnalka
Kajor Boglárka Eszter
Varga-Takàcs Elvira
Hidasi-Nagy Adrienn

A nyertes óvodák és bölcsődék pedig:

  • Halimba Hársfa Óvoda, Mini Bölcsőde és Konyha
  • Napsugár Óvoda
  • A békési Gólyafészek Bölcsőde (Facebook nyereményjáték)

Gratulálunk a győzteseknek!

A szavazóink közül kisorsolt ajándék nyertesei!

Fődíj

Hajduné Borbély Adrienn
 

Első héten

Takácsné Perger Barbara
Lengyelné Paholik Regina
Villányi Kristóf
Grőber Gabriella
Tánczos Gergő
Stéger-Debreceni Ágnes
Verebélyi-Nagy Judit
Juhász Nikolett
Sipos Aranka
Hevesi-Koi Dóra
Keszei-Berényi Nóra
Stefanideszné Kohári Petra
Ortutay Nóra
Takács-Schall Mariann
Csertőné Makai Dorina
Balázs Petra
Feketéné Kiss Anikó
Kottyán Gáborné
Pappné Broskó Mónika
Bányai Gréta
Jankovics Tamás
Szenteszki Henrietta
Berend Hedvig
Karsza Regina
Köntös Hajnalka
Kendiné Vencel Lilla
Bulátkó-Fábri Szilvia
Seregi Jánosné
Pribickiné Magyarfi Erika
Dr. Pálmai Péter
Kamocsai Szilveszter
Boldogné Zakár Katalin
Lévai Gabriella

Második héten

Sipőcz Angéla
Pálné Dudás Tünde
Bácsiné Borsody Györgyi
Nyíri Péterné
Lukács Brigitta
Dézsi Lászlóné
Jánosiné Béki Beáta
Szántó-Balogh Hanna
Pásztor Zsófi
Kőrösi Zsuzsanna
Gálné Dános Veronika
Illés-Sinka Veronika
Forgó Zoltán
Illés Anita
Solymos Gabriella
Porumb-Turi Viktória
Lencse-Csík Orsolya
Balázs Judit
Szántai László
Tálas Alexandra
Varga-Takács Elvira
Várkonyi Emese Éva
Rozenberszki-Dánielfy Dóra
Szabó Zoltán
Adler Erika
Mihály Szandra
Zábóné B Mária
Keserű Anett
Rétfalvi Miklós
Földi Józsefné
Pappné Piroska
Fülöpné Mihalik Mónika
Lőcze Adrienn

Harmadik héten

Vörös -Bognár Klaudia
Kelemenné Papp Ildikó
Pápai Eszter
Bogáti Sándor Mihályné
Orosziné Tábori Erzsébet Éva
Niczuly Erik Márk
Markoné Szilvásy Éva
Sipos Istvánné
Diós Mihályné
Szakmándi Edit
Szentes Attila Károly
Vavrek Adrienn
Pátkay Richárd
Barna Natália
Tyichi Szabolcs
Karáthné Sági Erika
Szász Nikoletta
Hasko Pál
Bakonyi Józsefné
Godina Eszter
Kun Bettina
Pintér Ferencné
Antal Máté
Domby-Visnyei Bernadett
Jáger Pál
Krásovics Kálmán
Katavics József
Maczik Ditta
Barcsik Csenge
Sós-Karai Tamara
Patvarosnè Pásztor Petra
Török Gergő
Tánczos-Kulcsár Szilvia
Várkonyi Rita

A nyertes óvodák és bölcsődék pedig:

  • Kazincbarcikai Összevont Óvodák-Nefelejcs Tagóvoda
  • Boldvai Mesevár Óvoda-Bölcsőde
  • Kisapostag Mosolykert óvoda (Facebook nyereményjáték)

Gratulálunk a győzteseknek!

Közönségszavazatok alapján

Digitális és elektronikus játék kategóriában
Bitzee: Hörcsög gömb Bitzee: Hörcsög gömb
Kreatív készségfejlesztő kategóriában
BUKI: Rajz projektor kreatív játékkészlet BUKI: Rajz projektor kreatív játékkészlet
Fejlesztő ill. oktató játék kategóriában
Orboot Earth Interaktív földgömb Orboot Earth Interaktív földgömb
Társasjáték kicsiknek kategóriában
Szép álmokat! társasjáték Szép álmokat! társasjáték
Családi társasjáték kategóriában
Uno: Spin kártyajáték Uno: Spin kártyajáték
Parti Társasok kategóriában
Activity Lasershow Activity Lasershow
Környezettudatos játék kategóriában
Fa háromszögek mozaik kirakó - 64 db-os Fa háromszögek mozaik kirakó - 64 db-os

A szavazóink közül kisorsolt ajándék nyertesei!

1. heti sorsolás nyertesei

Barkaszi-Kohon Rebeka
1 db családi belépőjegy (2 felnőtt, 2 gyerek) a Nyíregyházi Állatparkba
Rozenberszki-Dánielfy Dóra
1 db családi belépőjegy (2 felnőtt, 2 gyerek) az idei Ország Játéka Játszónapra
Pető Tibor
1 db 10 000 Ft-os JátékNet vásárlási utalvány
Zsilinszky Edina
1 db Fisher-Price: Kacagj és fejlődj pénztárgép
Tóth-Farkas Ildikó
1db L.O.L Suprise Eye Spy babát

2. heti sorsolás nyertesei

Andrásné Heller Erika
1 db családi belépőjegy (2 felnőtt, 2 gyerek) a Nyíregyházi Állatparkba
Ferenczi Katalin
1 db 10 000 Ft-os JátékNet vásárlási utalvány
Zelizi Gábor
1 db LEGO® Friends Barátság lombház találkahely 42652
Bányai Gréta
1 db Szólicit társasjáték
Szécsényné Hegyi Krisztina
1 db MyMap: Interaktív világtérkép PRO

3. heti sorsolás nyertesei

Bánhegyiné Hudák Mária
1 db családi belépőjegy (2 felnőtt, 2 gyerek) a Nyíregyházi Állatparkba
Hasko Pál
1 db 10 000 Ft-os JátékNet vásárlási utalvány
Mihály Szandra
1 db Activity Lasershow
Kiss-Schmal Zsófia
1 db Little Live Pets: Scruff a Luv - kisállat mentőakció meglepetés szett
Kozma-Tóbel Zsófia
1 db Mr. Beast: Lab Mutators - Mutációs kamra

4. heti sorsolás nyertesei

Illés Anita
1 db családi belépőjegy (2 felnőtt, 2 gyerek) a Nyíregyházi Állatparkba
Jankovics Tamás
1 db 10 000 Ft-os JátékNet vásárlási utalvány
Mező Krisztina
1 db Pets Alive: Bársonyos Cicusok - Meglepetés interaktív cica
Kigyósi Petra
1 db Bitzee: Hörcsög gömb
Kreiterné Borsós Barbara
1 db Fejjel lefelé kihívás társasjáték - Face Off kiadás

5. heti sorsolás nyertesei

Küss-Győrffy Csilla
1 db családi belépőjegy (2 felnőtt, 2 gyerek) a Nyíregyházi Állatparkba
Stencinger Dóra
1 db 10 000 Ft-os JátékNet vásárlási utalvány
Urbán Martina
1 db Fizzy Pets: Vízi kiskedvenc - Luna
Radóczné Csobán Erika
1 db Merészkerék Interaktív Társasjáték
Margit Maurer
1 db Tomy Toomies: Szuper pancsi mosogatógép fürdőjáték

A fődíj nyertese

Kovács Szilveszterné

akinek nyereménye egy 4 fő részére szóló belépőjegy az osztrák Family Parkba.

Az Ország Játéka Facebook oldalán lévő nyereményjáték nyertese:

  • Horváthné Kohári Gabriella - Gólyafészek Óvoda és Bölcsőde Görbeháza

A nyertes óvodák és bölcsődék pedig:

  • Hosszúsétatéri Óvoda – Székesfehérvár
  • Weöres Sándor óvoda - Szombathely

Hamarosan kiderül hogy mi lett 2023-ban az Ország Játéka!

Amíg várjuk az eredményt, addig is megnézheted, hogy a szavazóink közül kik nyertek idén ajándékcsomagot.

Hamarosan kiderül mely játékokra szavazhatsz az Ország Játékán!

Az idei verseny zsűritagjai lesznek:

Gitidiszné Gyetván Krisztina, A Magyar Védőnők Egyesületének elnöke Gitidiszné Gyetván Krisztina, A Magyar Védőnők Egyesületének elnöke

Gitidiszné Gyetván Krisztina

A Magyar Védőnők Egyesületének elnöke

Pierrot, producer Pierrot, producer

Pierrot

Producer

Farkasházi Réka, színésznő, műsorvezető, énekesnő, színház- és drámapedagógus, szinkronszínész Farkasházi Réka, színésznő, műsorvezető, énekesnő, színház- és drámapedagógus, szinkronszínész

Farkasházi Réka

Színésznő, műsorvezető, énekesnő, színház- és drámapedagógus, szinkronszínész

Labancz Dániel, Gyermekpszichológus Labancz Dániel, Gyermekpszichológus

Labancz Dániel

Gyermekpszichológus

Nébald Alexandra Nébald Alexandra

Nébald Alexandra

TSMT terapeuta, mozgásfejlesztő

Dóczi-Horváth Bernadett Dóczi-Horváth Bernadett

Dóczi-Horváth Bernadett

logopédus, gyógypedagógus

Tudj meg többet a zsűritagokról!

A Modell & Hobby Kft. (1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.; cégjegyzékszáma: 01-09-724357, bejegyezte a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága) (a továbbiakban: "SZERVEZŐ") az általa üzemeltetett www.jateknet.hu oldalán kínált termékek népszerűsítése érdekében JÁTÉKOT (a továbbiakban: "JÁTÉK") szervez az oldalakra látogatók, valamint azok Facebook, Twitter közösségi oldalainak (a továbbiakban: "Szervező FB oldal") rajongói/tagjai számára.

  1. A JÁTÉK 2019. október 17. 00:01 perctől 2019. november 10. 23:59 percig bezárólag tart (a továbbiakban: "JÁTÉKIDŐ"), amelyet a SZERVEZŐ játékhetekre (a továbbiakban: "JÁTÉKHÉT"), azon belül játéknapokra (a továbbiakban: "JÁTÉKNAP") bont. Egy JÁTÉKHÉT egy naptári héttel, egy JÁTÉKNAP egy naptári nappal egyezik meg.
  2. A JÁTÉKBAN való részvétel ingyenes és önkéntes. A JÁTÉKBAN részt vehet a mindenkori feltételek szerint érvényes regisztrációval rendelkező felhasználó (a továbbiakban: "RÉSZTVEVŐ") valamint minden internet-felhasználó természetes személy, 18. életévét betöltött magyarországi, bejelentett lakcímmel rendelkező magyar állampolgár, akivel szemben nem állnak fenn jelen szabályzat 28.pontjában felsorolt kizáró feltételek.
  3. A JÁTÉKBAN történő részvételhez a RÉSZTVEVŐNEK szavaznia kell a www.orszagjateka.hu oldalon található "SZAVAZÁS" gombok valamelyikének megnyomásával a legjobbnak ítélt játékokra. Amennyiben a RÉSZTVEVŐ megadja nevét és e-mail címét, úgy jogosult részt venni a JÁTÉK nyereményének sorsolásában is. Minden RÉSZTVEVŐ naponta 5 db (azaz öt darab) szavazatot adhat le az általa legkedveltebbnek tartott játékra, ugyanarra a játékra naponta csak egyszer szavazhat.
  4. A JÁTÉKOT a RÉSZTVEVŐK 1 (azaz egy) oldalon (www.orszagjateka.hu), a továbbiakban: "FELÜLET" keresztül játszhatják.

A JÁTÉK menete

  1. A RÉSZTVEVŐ az adott JÁTÉKNAPON a FELÜLETEN indíthatja el a JÁTÉKOT, ahol az ott található gyerekjátékok listájában szavazhat maximum 5 darab (azaz öt darab) játékra.
  2. A szavazat leadása után a SZERVEZŐ lehetőséget biztosít a RÉSZTVEVŐNEK, hogy megadja a nyereménysorsoláshoz szükséges adatait (név, e-mail cím) egy erre alkalmas felület segítségével
  3. A RÉSZTVEVŐK egy JÁTÉKNAPON csak egyszer kerülhetnek be a kisorsolandók közé, függetlenül attól, hogy leadták-e mind az öt darab szavazatot vagy csak egyet.
  4. A SZERVEZŐ minden egyes JÁTÉKHÉTEN 25 db (azaz huszonöt darab), a fentebb nevezett feltételeknek megfelelő RÉSZTVEVŐT sorsol ki (a továbbiakban: "NYERTES"), akik megnyerik a 25 darab (azaz huszonöt darab) játékcsomag egyikét. A játékcsomag egy játékot és bruttó 5000 Ft-os (azaz ötezer forintos) vásárlási utalványt (kupont) tartalmaz. A vásárlási utalvány a SZERVEZŐ weboldalán (www.jateknet.hu ) váltható be gyerekjátékok vásárlásakor, legkésőbb 2017. december 23-ig.

    A SZERVEZŐ a JÁTÉK végén 1 darab (azaz egy darab) bruttó 50 000 Ft-os (azaz ötvenezer forintos) vásárlási utalványt (továbbiakban "FŐDÍJ") sorsol ki a RÉSZTVEVŐK között.

    A SZERVEZŐ az egyes játékkategóriák nyertes játékai közül 1-1 darabot (azaz egy-egy darabot) tárgynyereményként kisorsol azok között a RÉSZTVEVŐK között, akik sem a JÁTÉKHETI sorsolásokon, sem pedig a FŐDÍJ sorsolásán nem nyertek.
  5. A SZERVEZŐ a JÁTÉK időtartama alatt, tehát, 100 db (azaz száz darab) olyan NYERTEST sorsol, akik ajándékcsomagot (játékot és vásárlási utalványt) nyernek, 1 darab (azaz 1 darab) olyan NYERTEST sorsol, aki a FŐDÍJAT nyeri, valamint 7 db (azaz hét darab) további NYERTEST sorsol, akik tárgynyereményt nyernek, így összesen 108 db (azaz száznyolc darab) NYERTES kerül kisorsolásra.
  6. A sorsolás az adott JÁTÉKHETET követő 5 (azaz öt) munkanapon belül történik.

Részvételi feltételek

  1. A RÉSZTVEVŐ tudomásul veszi, hogy a JÁTÉKBAN történő részvétellel a SZERVEZŐ részére átadásra és a SZERVEZŐ által kezelésre kerülnek személyes adatai, úgymint, név és e-mail cím.
  2. A RÉSZTVEVŐ a JÁTÉKBAN való részvétellel kifejezetten elfogadja a jelen Részvételi Feltételeket, a SZERVEZŐ adatkezelési feltételeit, továbbá elfogadja, hogy a RÉSZTVEVŐ által megadott adatokkal és a sorsolással kapcsolatban kizárólag a SZERVEZŐ által használt zárt számítógépes rendszer nyilvántartása az irányadó.
  3. A sorsolást a SZERVEZŐ zárt informatikai rendszerben, véletlen generálásával valósítja meg. A NYERTES azonosítása a sorsolást követően történik meg.
  4. A RÉSZTVEVŐ a JÁTÉKBAN való részvételével hozzájárul ahhoz, hogy azonosítása a regisztrációs adatok ellenőrzése útján történjen. A nyeremény csak akkor kerül átadásra, ha a NYERTES regisztrációs adatai valós elérhetőségeket, a NYERTES valódi adatait takarják. Hiányos vagy hibás adatszolgáltatás esetén, amennyiben az a JÁTÉK során vagy azt követően derül ki, a JÁTÉK a RÉSZTVEVŐ vonatkozásában érvénytelennek számít, és a SZERVEZŐ újabb sorsolást tart.
  5. A SZERVEZŐ fenntartja a jogot, hogy a saját, illetve az általa e célból megbízott harmadik személy (különösen a SZERVEZŐ által a JÁTÉK népszerűsítésébe bevont médiapartner képviselője, alkalmazottja, munkatársa, szerződéses alvállalkozója (pl. fotós, újságíró)) a NYERTESRŐL, illetve a nyeremény átadásáról fénykép-, hang - illetve videófelvételt készítsen, és azokat nyilvánosságra hozza. A RÉSZTVEVŐ tudomásul vesz és elfogadja, hogy e nyilvánosságra hozatal a részéről nem keletkeztet olyan igényt, amely a SZERVEZŐT vagy az általa megbízott médiapartnert és annak az előbbiekben felsorolt mukatársait ellenszolgáltatásra kötelezné.
  6. A JÁTÉKNAK nem célja, hogy kiskorú vagy cselekvőképtelen, illetve korlátozottan cselekvőképes személyek vegyenek benne részt, a RÉSZTVEVŐ azonban elismeri, hogy a SZERVEZŐ ezt ellenőrizni nem képes. Amennyiben a NYERTES kiskorú, vagy cselekvőképtelen, illetve korlátozottan cselekvőképes személy, úgy a Nyeremény átvételekor képviselőjének kell az azonosításban közreműködnie.
  7. A nyereményekkel kapcsolatos további információkat, így a ténylegesen kisorsolt nyereménytárgyak feltüntetését a FELÜLET, FB és Twitter közösségi oldalai tartalmazhatják. A nyeremény átvétele a RÉSZTVEVŐ felelőssége.
  8. A nyereménnyel kapcsolatos valamennyi, járulékos adó- és egyéb közterhet a SZERVEZŐ viseli.
  9. A nyereménnyel kapcsolatban az írott és elektronikus sajtóban vagy egyéb helyen megjelent bármely hirdetés kizárólag illusztráció, az a jelen Szabályzatban meghatározott keretektől eltérhet. A szerkesztői, eltérésekből, nyomdahibákból eredő pontatlanságok tekintetében a Szervező minden felelősséget elhárít.
  10. A nyeremény másra át nem ruházható, pénzre nem váltható át.
  11. A nyeremény eljuttatása a jelen Részvételi Feltételekben foglaltak szerinti azonosítást követően történik meg.
  12. A SZERVEZŐ a FELÜLETEN kihirdeti a mindenkori nyerteseket és kéri, hogy a nyeremények átvétele érdekében vegyék fel a kapcsolatot a SZERVEZŐVEL, legkésőbb 2017. november 30-ig.
  13. A nyeremények listáját és a nyereménytárgyakra jogosult nyertesek nevét a SZERVEZŐ a saját Facebook és Twitter oldalain (https://www.facebook.com/jateknet) a FELÜLET hivatalos eredményoldalán (www.orszagjateka.hu/nyertesek) hirdeti ki.
  14. Amennyiben a NYERTES a nyereményért 2017. november 30-ig nem jelentkezik a SZERVEZŐ vevőszolgálatának elérhetőségein (info@jateknet.hu, tel.: +36 1 700-4230, 1117 Budapest, Hunyadi János u. 4.) nyereményért, a SZERVEZŐ fenntartja a jogot új NYERTES kisorsolására.
  15. A SZERVEZŐ továbbá fenntartja annak jogát, hogy a JÁTÉKOT a RÉSZTVEVŐK egyedi értesítése nélkül bármikor felfüggessze, feltételeit akár visszamenőleges hatállyal is módosítsa, vagy azt beszüntesse.
  16. A RÉSZTVEVŐ elismeri, hogy a SZERVEZŐ nem felel a RÉSZTVEVŐ vagy bármely harmadik személy által esetlegesen elszenvedett, a JÁTÉKBAN való részvétel során, vagy a JÁTÉKKAL kapcsolatosan esetlegesen felmerült költségek és károk tekintetében.
  17. A JÁTÉK ingyenességére tekintettel a RÉSZTVEVŐ semmilyen esetben sem követelhet a SZERVEZŐTŐL vagy a SZERVEZŐ érdekében eljáró harmadik személytől semminemű kár- vagy költségtérítést.

Egyéb rendelkezések

  1. A JÁTÉKBAN nem vehetnek részt az alábbi személyek: (a) a SZERVEZŐ vezető tisztségviselői, munkavállalói, megbízottjai és azok közeli hozzátartozói (Ptk. 8. könyv, I. rész 8:1 § (1) a) pont); (b) a JÁTÉK lebonyolításában részt vevő egyéb alvállalkozók, üzleti- és médiapartnerek, közvetlen közreműködők és azok alkalmazottai, munkatársai illetve ezen alkalmazottaknak, munkatársaknak közeli hozzátartozói (Ptk. 8. könyv, I. rész 8:1 § (1) a) pont).
  2. A JÁTÉKOT a Facebook és a Twitter semmilyen formában nem támogatja, azzal összefüggésbe nem hozható. A SZERVEZŐ a Facebook által tárolt adatokért, valamint a Facebook és Twitter adatszolgáltatásért nem felel. A JÁTÉK a Facebook és Twitter használati feltételeinek megfelelően került kialakításra. A JÁTÉK során a RÉSZTVEVŐ kifejezetten hozzájárul személyes adatainak SZERVEZŐ általi kezeléséhez, a SZERVEZŐ adatkezelési szabályzatának megfelelően.
  3. A JÁTÉK lebonyolítása, illetve az abban való részvétel a jelen Részvételi Feltételek szerint történik. Amennyiben a jelen Részvételi Feltételek valamely kérdést nem szabályoznak, úgy a hatályos jogszabályok vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

Játszónap 2026

Idén egy kicsit másképp játszunk!

Az idei Ország Játéka egy kicsit más lesz, mint az eddigiek – és ez a közös játékra is igaz!

A korábbi évek nagy Játszónapja helyett egy különleges Játszó délutánnal készülünk, ahol a különböző nyereményjátékokon keresztül kiválasztott gyerekeké lesz a lehetőség, hogy első kézből próbálják ki és értékeljék az Ország Játéka nevezett játékait.


⏰ Időpont:

2026. október 28. 15:00 – 18:00


📌 Helyszín:

Lurdy Ház (1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.)


Idén tehát nem jegyvásárlással lehet részt venni a programon. A Játszó délutánra kiválasztott kis tesztelőink, a „gyerekzsűri” tagjai kipróbálhatják az Ország Játéka nevezett játékait, értékelhetik őket, és természetesen sok-sok játékos pillanatot is megörökítünk.

De hogy kikből áll majd az idei gyerekzsűri, és hogyan lehet bekerülni a tesztelők közé?

Hamarosan minden részletet megosztunk, ezért figyeljétek Facebook-oldalunkat, hogy ne maradjatok le a jelentkezésről és a további információkról!


Találkozzunk október 28-án a Lurdy Házban!

Játszónap 2025

2025. október 26-án a Lurdy Ház megtelt vidámsággal, játékkal és gyerekzsivajjal, hiszen megrendezésre került az Ország Játéka Játszónap. Az esemény középpontjában idén is a játék öröme állt: a gyerekek több mint 75 különböző játékújdonságot próbálhattak ki, amelyek az Ország Játéka verseny nevezettjei voltak. A zsűri pedig figyelmesen végigjárta az asztalokat, hogy szakmai szempontok alapján értékelje a játékokat.

Az élmények sora azonban ezzel nem ért véget! A színpadon Rip Rap Róka, Atus bűvész, egy látványos táncbemutató, valamint a mindig vidám Kalap Jakab is szórakoztatta a családokat. A programok között volt arcfestés, csillámtetoválás, és természetesen rengeteg szabad játék is.

Bízunk benne, hogy mindenki fantasztikusan érezte magát!

Élmények és emlékek tárháza

Játszónap 2024

2024. november 10-én az Elevenparkot megtöltötte a kacagás, a jó kedv és a gyerekzsivaj, ugyanis elérkezett az Ország Játéka Játszónapja. A gyerkőcök több, mint 60 különböző újdonságot próbálhattak ki, majd ezt a zsűri is szemügyre vette, hogy értékelje különböző szempontok alapján. Persze ezen felül még rengeteg játék várt a látogatókra. Az Elevenpark összes játékát kipróbálhatták a lurkók, de várt még rájuk arcfestés, csillám tetoválás, ajándék Hot Wheels autó és bűvész is.

A rendezvény mindkét etapját egy szuper tombola sorsolással zártuk, ahol a csillogó szemű gyerkővök értékes nyereményeket vehettek át.

Reméljük mindenki szuperül érezte magát, és azt is, hogy jövőre is találkozunk!

Élmények és emlékek tárháza

Játszónap 2023

2023. november 5. 10:01 óra: Az Ország Játéka Játszónap első résztvevői átlépték a Groupama Aréna főbejáratának küszöbét, őket pedig több mint 1600 játékos lelkű felnőtt és gyerek követte. A 10. Ország Játéka versenyt megkoronázó jubileumi Játszónapon a résztvevők több mint 80 játékújdonságot próbálhattak ki, amelyek közül sokkal eddig csak a reklámokban találkoztak. A nevezett játékokon túl a gyermekek ellátogathattak a Barbie-sarokba, ahol akár még Barbie-dobozba is bújhattak, LEGO-medencében „csobbanhattak” és még életnagyságú LEGO- és Playmobil-szobrokkal is kezet foghattak. A nagyszabású program keretében emellett arcfestő és sminkstúdió, csillámtetováló-szalon, légvár, übercuki bébisarok és Hot Wheels-verseny is várta a gyerekeket. A Játszónapot két koncerttel zártuk: Vágó Detti csodálatos hangjával egy kis időre a Barbie és a Jégvarázs világába kalauzolta a színpad előtti gyerektömeget, Fruzsi pörgős dallamaira pedig még a legszégyenlősebbek is táncra perdültek. Megszámlálhatatlan örömteli pillanattal és életre szóló élményekkel gazdagodtunk. Találkozunk jövőre!

Élmények és emlékek tárháza

Játszónap 2022

November 6-án tőlünk volt hangos a Groupama Aréna! 2019 óta először gyűlhettünk újra össze az Ország Játéka Játszónapon, ahol a felnőttek és gyerekek több mint 70 játékújdonságot próbálhattak ki. A nagyszabású program keretében összesen több mint 1500-an gyűltünk össze, és egy fergeteges családi napot tölthettünk el együtt, a játékasztalok felett. A különböző kategóriákban nevezett játékokon túl a gyermekek sminkstúdióba, arcfestő stúdióba, illetve manikűr- és hennaszalonba látogathattak, új barátságokat köthettek a társasjáték- és kreatív asztalok felett, és együtt ugrálhattak a légvárban. A pörgős programot és a szenzációs hangulatot Kovácsovics Fruzsi koncertje zárta, aki játékosan csalta táncba a kis lurkókat.

Élmények és emlékek tárháza

Játszónap 2019

Élmények és emlékek tárháza

Játszónap 2018

Élmények és emlékek tárháza

Kicsomi

Az Ország Játéka kiemelt partnere idén is a Kicsomi! Kiki, Csocsó és Mimi, 2017 óta a Kicsomi YouTube csatorna vezetői, persze szülői segítséggel. A verseny során az általuk kiválasztott játékok különdíjban részesülnek.

A csatornájukat itt éred el: www.youtube.com/c/kicsomi

Mostanra ez a csatorna a legnagyobb és legkedveltebb gyerekeknek szóló kicsomagolós hely, több mint 100 000 feliratkozóval és 50 000 000 megtekintéssel.

A “Kicsomizók” minden héten többször is jelentkeznek újabb videókkal, együttműködve a legnagyobb játékgyártókkal és -forgalmazókkal a legújabb játékok kerülnek bemutatásra. A kicsomagolt játékokat pedig rendszeresen a nézők között sorosolják ki.

Támogatóink

Az Ország Játéka kiemelt partnere idén a Familypark Ausztria legnagyobb élményparkja.

A burgenlandi Familypark évről évre több százezer látogatót kápráztat el varázslatos tematikus világával és családbarát attrakcióival. A festői környezetben elterülő parkban a látogatók négy különböző tematikus zónában fedezhetik fel a mesék, a kalandok és a természet világát. A különböző korosztályokra szabott játékok, hullámvasutak, vizes élmények és látványos show-elemek garantálják az egész napos szórakozást.

A Familypark külön figyelmet fordít a biztonságra, a fenntarthatóságra és az inkluzív élményekre. A park csapata elkötelezetten dolgozik azon, hogy minden család számára felejthetetlen és mosollyal teli élményt nyújtson – a legkisebbektől a felnőttekig. A Familypark tökéletes úti cél, ha tartalmas kikapcsolódásra, élményekre és közös kalandokra vágyik a család.